Browsed by
Author: Süle Attila

DYNAMIC DANCE SE TÁNCCSOPORT EREDMÉNYEI

DYNAMIC DANCE SE TÁNCCSOPORT EREDMÉNYEI

Június 7-én szombaton zárta le idei 31. tanévét a győrújbaráti székhelyű Dynamic Dance SE tánccsoport, ahol a nap folyamán 3 gálaműsor keretében többszáz táncoslábú gyerek csillogtatta meg tudását a szülőkből és rokonokból álló népes közönség előtt.

Egyesületünk már 20 éve működik kihelyezett tagozattal a győrújbaráti iskolában is, ahol egy összetartó és egymást támogató kis közösségben fejlesztik tudásukat tanítványaink mai, modern táncstílusokban.

A 6 éves ovisoktól a kisiskolás korosztályon át egészen a 8.-as  korosztályig, több mint 40 baráti gyerek tagja a csapatnak, és szinte a kezdetektől sok-sok tehetséges versenyzőnk került ki az ide járó kis táncosaink közül.

Az idei szezonban 7 sikeres baráti versenyző képviselte egyesületünket országos megmérettetéseken, több nívós versenyen is.

A Dynamic Dance 7 fős gyerek hiphop csoportjában 4 baráti táncosunk – Borbély Nóra, Molnár Réka, Pék Dominik és Pogács Dóra – szerepelt nagyon eredményesen. Az ország legjobbjai között idén is sikerült megőrizniük országos bajnoki helyüket, sőt  a “Legjobb amatőr csapat” különdíjat is megszerezték.

Molnár Kata, Molnár Nóra és Pongrácz Laura régóta egy versenytriót alkotnak, rengeteg országos és Világkupa dobogós helyezés birtokosai, idén ismét szépen csillogó aranyérmekkel gazdagodtak. Laura a hiphop mellett disco stílusban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, szólójával szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Ezen kívül a lányok kistanárokként a gyerek csoportunk eredményességében is jelentős szerepet vállaltak.

A nyári időszakban főként a pihenésen és a tánctáborozáson lesz a hangsúly, majd szeptemberben gőzerővel újra beindulnak az edzéseink az iskolában, ahová minden régi és új táncoslábú gyerkőcöt szeretettel várok!

 

Hollósiné Halbritter Adrien

Dynamic Dance SE elnök

DÉGI ERDEI ISKOLA

DÉGI ERDEI ISKOLA

Iskolánkban immár hagyomány, hogy a negyedik évfolyam tanulói a négy év lezárásaként többnapos közösségépítő programon vesznek részt. Idén a dégi erdei iskolára esett a választás. A Fejér vármegye déli részén, a mezőföldi táj szelíd lankái között található falu ifjúsági szállójának hatalmas a kertje, ahol asztalitenisz és labdajátékokra is alkalmas a terület. A felújított paraszti lakóház gazdasági udvarában úszómedence van, illetve saját konyhával, sőt még sütőkemencével is felszerelt. A vendéglátók kedves emberek, akik ismerik a régi mesterségeket, és türelemmel „tanítgatták” a kézműves foglalkozásokon (korongozás, szappankészítés, kenyérsütés) a győrújbaráti gyerkőcöket. Rengeteg program töltötte meg a három napot: a diákok válogathattak a sapka-, és kavicsfestés, társasjáték klub, vagy a honfoglaláskori gyerekjátékok, illetve a szabadulószoba kínálata között. Szerencsére az időjárás kedvező volt, így két délutánon is kipróbálhatták a vízi csatákat a medencében. Az esték is izgalmasak voltak, éjszakai túra és mini disco szórakoztatta a negyedikeseket.
Tartalmasan, vidáman telt a három nap, méltó lezárása volt az együtt eltöltött négy évnek!

ZENE, AZ ÉLET KINCSE

ZENE, AZ ÉLET KINCSE

„Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti a sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”/Kodály Zoltán/

Kodály Zoltán gyönyörű, megható és igaz gondolatát választottam a Napsugár Művészeti Iskola tanévzáró mottójaként. Az év folyamán ez a szép gondolat vezetett, segített bennünket a gyermekek zenei nevelése során. Hisszük, hogy ennyi örömöt, szépséget sehol máshol nem tudnak a gyerekek megtapasztalni, mint a hangszertanulás során. Mindezek mellett a kitartás gyümölcsét, a szorgos munka megérdemelt sikerét, az önbizalom erősödését is átérezhetik a gyerekek egy-egy verseny, koncert alkalmával.

Hálásan köszönjük a győrújbaráti iskola, a Győrújbaráti Önkormányzat és a Győrújbaráti Timaffy László Művelődési Ház vezetőségének, dolgozóinak a támogató segítséget.

Tanulóink ebben az évben is több hagyományos iskolai programon, jótékonysági koncerten és versenyen szerepeltek. Nagyon szép eredmények és felejthetetlen pillanatok születtek ezen programok alkalmával is (Adventi kiskoncertek, Győrújbaráti Adventi koncert, Jótékonysági koncert – Szent Anna Otthon, Magyar kultúra napi hangverseny, Kamarafesztivál, Tehetségek napja, Napsugaras zongora – és Furulyaverseny, Nemzetközi, Országos, Regionális és Körzeti versenyek).

A győrújbaráti tanulók kiemelkedő versenyeredményei: II. Országos versenyen Koncz Elina, Ványik Magdaléna arany minősítés ért el. V. Nemzetközi „Zongoramesék” zongoraversenyen Györkös Liliána bronz minősítést, Gazdagh Lotti kiemelt arany minősítést ért el. IX. Egressy Regionális zongoraversenyen Gazdagh Lotti ezüst minősítést ért el.

Köszönjük a szülők egész éves támogatását, mindenkinek szép nyarat kívánunk, és szeretettel várjuk régi és új tanulóinkat a következő tanévben.

Kassainé Csete Mónika

 

RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA

RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA

Az idei tanév második felében megkezdődött Röplabda Diákolimpia versenysorozata. Iskolánk 2 korcsoportban indított fiú és lány csapatokat. A felkészülési városi barátságos versenyek után jó előjelekkel várhattuk a kezdést, és iskolánk csapatai ennek megfelelően jól is szerepeltek.

A III. korcsoportos lányok a 6 csapatos mezőnyben első fordulóban hatalmas küzdelem árán az első helyen jutottak tovább a megyei döntőbe, majd ott 3 csapatot maguk mögé utasítva, nagyon szoros mérkőzéseket játszva megszerezték iskolánknak a vármegyei bajnoki címet. Az elődöntőben sajnos nem termett számunkra babér. Becsülettel küzdöttek a lányok, de a nagyobb rutin és a magasabb osztályokban szereplő igazolt játékosokkal teli ellenfelek túl nagy falatnak bizonyultak. Csapatunk a 4. helyezést szerezte meg az országos elődöntőben.

Csapattagok: Betkó Jázmin, Fekete Lili, Földi Zsuzsanna, Hoffer Emma, Juhász Dorka, Käfer Nóra, Magyar Jázmin Orsolya, Málovics Flóra, Nagy Olívia Kata, Sári Réka, Sári Virág (felkészítő: Majer Krisztián)

IV. korcsoportos lányoknál az idei röplabdás évad legnagyobb létszámú mezőnye alakult ki. A 15 csapatos mezőnyben először a csoportmérkőzéseket megnyerve lányaink a megyei elődöntőbe jutottak. Ott nagyarányú győzelmet aratva első helyen kvalifikálták magukat a megyei döntőbe. Sajnos végül az utolsó lépés nem nekünk jött ki jól, a soproni csapat ellen egy nagyon szoros mérkőzésen alulmaradt a csapat, ezzel együtt így is nagyon szép szép második helyen zárta a vármegyei szintű versenyeket. Az országos elődöntőbe jutásért selejtezőt kellett játszani. Nagyon sok hiányzóval, minimális létszámmal sikerült kiállnunk a mérkőzésre. Sajnos ez meg is pecsételte a mérkőzés sorsát, és véget vetett a további álmoknak.

Csapattagok: Bécsi Annamária, Bélafalvi Dóra, Béri Boglárka, Erdős Elza, Huszár Amanda, Jaskó Luca Zoé, Juhász Dorka, Käfer Nóra, Karikás Janka Sára, Nagy Olívia Kata, Novák Hanna, Princzes Amira, Zalka Zoé Fanney (felkészítő: Majer Krisztián)

A fiúknál a III. korcsoportban a kevés csapat miatt egyből megyei döntőt rendeztek 2 fordulós rendszerben. A fiúk mindkét fordulót 100%-os győzelmi mutatóval megnyerték, ezzel vármegyei bajnokok lettek. Az országos elődöntőben a miskolci csapatot verve megszerezték a 3. helyezést.

Csapattagok: Billege Botond, Csorba Gábriel, Horváth Ádám, Horváth Zala Zétény, Káldi Donát, Konrád Huba, Nagy Márton, Szabados Vajk, Szabó Bendegúz János, Szalay Sebestyén (felkészítő: Majer Krisztián)

A IV. korcsoportos fiúknál 7 csapat indult a megyében. Első fordulóban egy megyei elődöntőt nyertek meg a fiaink, majd a megyei döntőben is remek játékkal, nagyarányú győzelmet arattak a többi csapattal szemben és vármegyei bajnokok lettek. Az országos elődöntőt szintén megnyerve kivívták a jogot, hogy az ország 8 legjobb csapata között ott legyenek a három napos országos döntőben, melyet Békéscsabán rendeztek meg. Rendkívül erős, sportiskolákkal, igazolt első és másodosztályban játszó röplabdásokkal teli mezőnyben nagyon küzdelmes és szoros mérkőzéseket játszottak. Sajnos a meccsrutin az ellenfél javára döntött, a csoportellenfelek közül később második és harmadik helyezett egri és kaposvári csapattól is fájó vereséget szenvedtünk. A helyosztókon azonban meglett a becsület győzelem, nagyon szép játékkal a törökbálinti iskola csapatát sikerült felülmúlni, ezzel megszerezni a 7. helyezést.

Csapattagok: Hidvégi Bence, Hidvégi Márk, Horváth Ádám, Horváth Máté, Juhász Móric, Király Zsolt, Klauz Dániel, Magyar Bálint István, Molnár Márk, Németh Barna, Szabó Bendegúz János, Vincze Barnabás (felkészítő: Sass Szilvia)

A Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egy különdíjban részesült. A gyerekek ezekkel a szép sikerekkel Győr-Moson-Sopron vármegye diákolimpiai röplabda versenyeinek legeredményesebb intézményévé tették iskolánkat. Megyei szinten 4 csapatunkból 3 bajnok lett, 1 pedig az országos döntőben egyedüliként képviselte iskolánkat, falunkat és a vármegyénket is.

                                                                                                          Majer Krisztián

RRF-1.2.1-2021-2021-00001 pályázat keretében kiosztott notebookok visszavételével kapcsolatos fontos tudnivalók

RRF-1.2.1-2021-2021-00001 pályázat keretében kiosztott notebookok visszavételével kapcsolatos fontos tudnivalók

Tisztelt Szülők!

A nyolcadik évfolyamon az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 pályázat keretében kiosztott notebookok visszavételének időpontja:
2025. június 11. (szerda), valamint 2025. június 12. (csütörtök).

Mindkét napon 07:00 és 17:00 óra között lehet leadni a gépeket a rendszergazda irodában, időpont foglalása alapján.

Időpont foglalására 2025. június 6-án (pénteken), 11:00 órától lesz lehetőség iskolánk honlapjának főoldalán, valamint Facebook-oldalán. 15 perces időintervallumokban lesz mód időpontot foglalni. Az időpontfoglalás linkjét iskolánk honlapján és Facebook-oldalán tesszük közzé. Az időpontokat próbáljuk maximálisan betartani, de előre nem látható adminisztrációs okok miatt csúszások lehetnek, ezt kérjük vegyék figyelembe.

Az alábbiakban részletezzük a notebookok visszavételének módját:

Kérjük, hogy a következő tartozékokat hozzák vissza:

  • a notebookot,

  • a töltőjét,

  • az egeret,

  • a notebooktáskát,

  • a notebook eredeti kartondobozát (amelyben átadtuk).

A visszavételkor fénykép készül a gépről és a tartozékokról. Ellenőrizzük, hogy minden hiánytalanul megvan-e, továbbá a notebook külső állapotát és működőképességét (bekapcsolt állapotban) is vizsgáljuk.

A visszavételről jegyzőkönyvet készítünk, amelyet helyben kinyomtatunk, aláírunk és átadunk. Ez igazolja a notebook visszaszolgáltatását.

A notebookot tiszta, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban kell visszaadni.
Kérjük, hogy gondoskodjanak:

  • az eszköz megtisztításáról,

  • a gyermek által felhelyezett matricák eltávolításáról,

  • a gépre került fájlok törléséről.

Fontos: A notebook hátoldalán található két darab vonalkódos matricát, valamint a projekt nevét és adatait tartalmazó matricát ne távolítsák el!

A számítógépeket gyári visszaállítás után kell visszahozni, amit otthon kell elvégezni.

A gyári visszaállítás lépései:

  1. Nyissa meg a Gépházat a Windowsban.

  2. A bal oldali menüben válassza a Rendszer fület, azon belül a Helyreállítás menüpontot.

  3. A Helyreállítási lehetőségek szakaszban válassza a PC alaphelyzetbe állítása menüpontot.

  4. Ezután válassza a Minden elem eltávolítása opciót.

  5. A folyamat akár 60 percig is eltarthat, a gép többször újraindul, és végig csatlakoztatva kell lennie a töltőhöz.

A gyári visszaállítás után minden személyes adat törlődik a gépről, beleértve:

  • dokumentumokat,

  • képeket,

  • videókat,

  • zenéket,

  • böngészési előzményeket.

A visszaadáskor személyazonosító okmány bemutatása is szükséges.

Fontos: Amennyiben a visszaadáskor kiderül, hogy az eszköz hibás vagy nem működik, kárfelvételi jegyzőkönyvet kell készíteni.
Ha a notebook eltűnt, vagy a törvényes képviselő nem tud elszámolni vele, az intézmény vagy fenntartó jogi lépéseket tesz.


További fontos információk azok számára, akik a Győri Tankerületi Központ fenntartása alá tartozó középiskolában folytatják tanulmányaikat:

Ez a rész kizárólag azokat a tanulókat érinti, akik az alábbi intézmények valamelyikében kezdik meg középiskolai tanulmányaikat:

  • Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium,

  • Révai Miklós Gimnázium,

  • Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium, Technikum és Szakközépiskola,

  • Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium.

Nekik nem kell fizikailag visszaadniuk a projekt keretében kapott notebookokat, és adattörlést vagy gyári visszaállítást sem kell végezniük, azonban ellenőrzésre be kell hozniuk az eszközt az intézménybe.

Számukra is készül visszavételi jegyzőkönyv, mivel tanulói jogviszonyuk az adott intézményben megszűnik, így a gép nem maradhat annak a nevére nyilvántartva.

Ebben az esetben a tanuló törvényes képviselőjének szükséges aláírnia a „Nyilatkozat a notebook nyári szünetben történő használatáról” című dokumentumot.

DÖK nap

DÖK nap

Iskolánk életében a DÖK nap a gyereknap megünneplését jelenti, amely mindig különleges alkalom a diákok számára. Az idei évben május 30-án összesen 12 helyszínen várták a gyerekeket változatos mozgásos játékokkal, furfangos feladatokkal és színes fejtörőkkel, amelyek minden korosztály számára izgalmas kihívást jelentettek.

Külön öröm volt látni, hogy a kisebbek és a nagyobbak együtt, lelkesen vettek részt a programokon, és csapatmunkában, egymást segítve teljesítették az egyes állomásokon lévő feladatokat. A nap során nemcsak a versengés, hanem a közös élmények és a vidám hangulat is dominált, így a gyerekek nemcsak szórakoztak, hanem erősödött bennük az összetartozás érzése is.

Ez a nap ismét bizonyította, hogy a játék és a kreatív kihívások remek lehetőséget nyújtanak a tanulók közötti kapcsolatok építésére, valamint a közösségi szellem erősítésére.

Mesetarisznyával heted7 határon mesevetélkedő

Mesetarisznyával heted7 határon mesevetélkedő

2025. 05. 27-én a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban rendezték a Mesetarisznyával heted7 határon mesevetélkedő megyei fordulóját, ahol iskolánk 4. a osztályos tanulói Horváth Lenke Lonci, Simon Zorka Csenge és Sipos Dóra Hanna 3. helyezést értek el.
Felkészítőjük: Tantalicsné Németh Kamilla
Gratulálunk a csapatnak és a felkészítőjüknek!
ZÁNKAI ERZSÉBET-TÁBOR

ZÁNKAI ERZSÉBET-TÁBOR

Felejthetetlen napok a zánkai Erzsébet-táborban

Kaland, nevetés, élménydús kirándulás

Május közepén iskolánk három osztályának (6.A, 8.A, 8.B) is lehetősége nyílt egy kalandokkal teli utazásra, amelyre még sokáig emlékezni fogunk. Az otthon kényelméből kilépve izgalmas, kihívásokkal és élményekkel teli napok vártak ránk a festői szépségű zánkai Erzsébet-táborban. A vonatról leszállva, már az első percek izgalmasak voltak, ugyanis az állomásról egy különleges kisvonat, a „Dotto” vitt minket egészen a bejáratig. A táborban a házunkhoz vezető út ugyan meredek volt, de a tesiórák edzettsége igazán hasznosnak bizonyult. Nap, mint nap fáradtság nélkül teljesítettük a távot.

A háromnapos tábor során egy pillanat sem telt unalomban. Hatodikosaink népi szokásokról, közmondásokról és szólásokról szóló kvízpartin vettek részt, ahol nemcsak tudásukat csillogtatták meg, de fantasztikus eredményeket is elértek. Csapataink elhozták az első és harmadik helyezést, mindezt úgy, hogy náluk idősebb vetélytársakkal versenyeztek. Büszkék lehetünk rájuk! A tanulás sem maradt el, ami nem a hagyományos módon zajlott. Egy interaktív pénzügyi pályaorientációs foglalkozás keretében a bankjegyek világába kalauzoltak el bennünket, ahol saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy a magyar bankjegyek milyen sok – több mint 12 – biztonsági elemet rejtenek. A vízjelek, mikroírások és UV-fényben világító jelek mind-mind újabb „titkokat” tártak fel előttünk.

Nyolcadikos diákjaink önfeledten trambulinozhattak a Csorsza-patak partján. Ez a program inkább a szórakozásnak kedvezett, majd ezután tanulhattak is tanulóink, mivel többféle előadáson vettek részt, melyeken különböző fotózási technikákat ismerhettek meg, amiket a végén ki is próbálhattak, így saját, különböző perspektívájú képeket készítettek. Előadást hallgattak a helyes internethasználatról is, ami számtalan új ismeretet tartalmazott számukra e témában.

Esténként sem unatkoztunk, hiszen egyik este a Kávészünet nevű zenekar előadásában hallgathattunk megzenésített verseket, másnap pedig tánctanulós bulin vehettek részt a gyerekek.

A tábori kalandok végét mindkét osztálynak a Balaton vizén történő sétahajózás koronázta meg. A friss szélben, napsütésben, sok-sok nevetéssel, örökre megmaradó élményekkel és barátságokkal lettünk gazdagabbak. Így a zánkai táborozásunk nem csupán egy kirándulás volt, hanem életre szóló élménnyé vált.

Mészáros Anita, Németh Szilvia, Sass Szilvia