Röplabda Diákolimpia megyei döntő IV. korcsoport
Fiúk:
Iskolánk IV. korcsoportos fiú röplabda csapata a selejtező megnyerése után bekerült a megyei döntőbe, melyen a megyénk legjobb 4 csapata küzdhetett meg a győzelemért. Az első mérkőzést a végső döntőbe jutásért a győri Kossuth iskolával játszották, melyet a fiúk határozott játékkal meg is nyertek.
Ezt követően jött a döntő a házigazda ikrényi iskola csapata ellen. Hátrányból visszakapaszkodva, hatalmasat küzdve sikerült megnyerni a döntő szettet, ezáltal iskolánk IV. korcsoportos fiú csapata a tavalyi arany után megvédte címét, és ismét a megye bajnoka lett. Következő állomás az országos elődöntő.
Csapat tagjai:
Baráth Barnabás, Billege Botond, Buzsik Tamás, Horváth Ádám, Juhász Móric, Káldi Donát, Princzes Albin, Szabados Vajk, Szabó Bendegúz János, Tóth Marcell
Felkészítő: Majer Krisztián
Lányok:
A IV. korcsoportos lányok a 16 csapatos mezőnyben, a saját selejtező csoportjukat megnyerve jutottak be a megyei elődöntőbe. Az elődöntőn a győri selejtező csoport bajnokát, majd a tavalyi megyei bajnok soproni csapatot legyőzve tovább léphettek a 4 csapat részvételével megrendezett megyei döntőbe.
Az első mérkőzésen a házigazda ikrényi csapat volt az ellenfél. Kicsit lassabb iramú kezdés után végül határozott győzelmet aratva kiharcolták a lehetőséget az aranyérem megszerzésére.
A döntőben a halászi iskola volt a háló másik oldalán. A lányok elképesztő teljesítményt nyújtottak, esélyt nem adtak az ellenfélnek.
Több év belefektetett kemény munka és elbukott döntő után a IV. korcsoportos lányok is elmondhatják magukról, hogy a megye legjobb röplabdás csapata.
Az utunk ezzel folytatódik, kivívták a jogot, hogy az országos elődöntő résztvevői legyenek.
Csapat tagjai:
Béri Boglárka, Erdős Elza, Farkas Gréta, Hoffer Emma, Huszár Amanda, Jaskó Luca, Juhász Dorka, Käfer Nóra, Káldy Szandra, Karikás Janka Sára, Nagy Olívia Kata, Novák Hanna
Felkészítő/edző: Majer Krisztián
Gratulálunk a csapatoknak és a felkészítőnek! Sok sikert kívánunk az országos elődöntőn!