Browsed by
Category: Uncategorized

ELBÚCSÚZTAK A NYOLCADIKOSOK

ELBÚCSÚZTAK A NYOLCADIKOSOK

Elérkezett ez a számunkra különleges nap, amire sokat készültünk és most mégis nehéz megszólalni, hiszen búcsúzunk egymástól, tanárainktól és iskolánktól. Lezárul egy élményekkel teli korszakunk, és új utak nyílnak meg előttünk. Amikor nyolc éve először léptük át iskolánk kapuját, még kicsit voltunk, minden új volt számunkra. Akkor még nem is tudhattuk, milyen sok élmény, kihívás, barátság és nevetés vár ránk. Most pedig ott állunk nyolc közösen eltöltött év után, tele emlékekkel. Nehéz búcsút venni attól a helytől, ami nyolc év után a második otthonunk volt. Nehéz szívvel búcsúzunk Tanárainktól. Köszönjük, hogy végig kísérték utunkat az első iskolai naptól egészen a mai napnak ennek a pillanatáig. Köszönjük a türelmüket, támogatásukat, mellyel egyengették az utunkat. Voltak vidám perceink, nehéz óráink, felejthetetlen közös kirándulások, programok és persze, ha szükség volt rá, fegyelmezés is.

Kedves Szüleink! Köszönjük a sok-sok támogatást, a biztató szavakat, a sok segítséget, amit kaptunk tőletek. Köszönjük, hogy mindig mellettünk álltatok – hol csendben, hol kicsit hangosabban. Ezekkel a pillanatokban szívünkben lépjük át egy új élet kapuját.

Kedves Tanáraink! Gondoljanak ránk mindig jó szívvel, mi visszük magunkkal mindazt, amit Önöktől kaptunk: értékeket, tudást, emlékeket és egy darabot az iskolából, ahol felnőttünk. A mai napon elindulunk egy új, ismeretlen úton, kicsit bizonytalanul, de bátran, hisz amit magunkkal viszünk az útra, azzal könnyebb lesz megtalálni, merre vezet a miénk.

Pongrácz Laura 8.b osztályos tanuló

Ballagó osztályaink

Ballagó osztályaink

8.a osztály
Balról jobbra:
Felső sor: Magyar Bálint István, Hidvégi Bence, Király Zsolt, Klauz Dániel, Molnár Márk,
Vincze Barnabás
Középső sor: Csizmadia Roni, Eszes Csongor, Szauter Bence, Varga-Méhessy Etele, Vas
Liza, Bognár Eliza
Alsó sor: Aramisz Emili, Szauter Judit, Ráduly Tímea, Sármány Nina Glória, Seitz Dóra,
Nyárády Zorka Eszter, Pintér Hanna Róza, Kontor Barbara
Osztályfőnök: Németh Szilvia

8.b osztály
Balról jobbra:
Felső sor: Horváth Máté, Szekeres András, Kommenda Tibor, Juhász Tamás Márk, Németh
Barna, Bélafalvi Dóra, Németh Manuéla, Szalontay Bence Máté
Középső sor: Kovács Joel, Komáromi Flórián, Hidvégi Márk, Princzes Amira, Zalka Zoé
Fanney, Molnár Nóra, Pongrácz Laura Mira, Árnits Anna Boglárka
Alsó sor: Galgóczi Benjamin, Erdős Máté, Galgóczi Áron, Hécz Krisztián Dániel, Berkes
Kata, Molnár Kata, Varga Flóra Panna, Kiss Jázmin Kloé
Osztályfőnök: Sass Szilvia Katalin

TANÉVZÁRÓ GONDOLATOK

TANÉVZÁRÓ GONDOLATOK

A tanév végéhez közeledve ismét lehetőségünk nyílik számot vetni az elmúlt időszak eredményeiről, sikereiről és az előttünk álló feladatokról.

A 2024/2025-ös tanév kiemelkedően sikeres volt intézményünk számára. Diákjaink több területen – a tanulmányi versenyektől kezdve a művészeti és sporteseményekig – kimagasló eredményeket értek el, amelyekre valamennyien büszkék lehetünk. Külön öröm számunkra, hogy a felvételi pontszámok jóval az országos átlag fölött alakultak, ami jól tükrözi az itt folyó pedagógiai munka színvonalát. Büszkén jelenthetjük ki: iskolánk biztos alapokat nyújt a sikeres továbbtanuláshoz, legyen szó gimnáziumról, technikumról vagy szakgimnáziumról.

Örömmel számolok be arról, hogy szeptembertől már használatba vehetjük a két új mobiltermet az iskola udvarán, ami jelentősen enyhíti majd a tanteremhiányt, és lehetőséget ad a nyugodtabb, szervezettebb munkavégzésre.

Ugyanakkor a sikerek mellett szembe kell néznünk a kihívásokkal is. Egyre több alkalommal tapasztaljuk, hogy a pedagógiai munka nem merülhet ki csupán a tanításban: a nevelési feladatok súlya is folyamatosan növekszik. Egyre gyakoribbak azok az esetek, amelyek komplex odafigyelést és együttműködést igénylő nevelési problémákra világítanak rá – legyen szó viselkedési zavarokról, szociális nehézségekről vagy a közösségi normákhoz való alkalmazkodás kihívásairól.

Ez rámutat arra, hogy a jövő tanévek egyik legfontosabb feladata az osztályfőnöki és szociális kompetenciák további erősítése, valamint a szülőkkel való még szorosabb együttműködés kiépítése. Hiszem, hogy az oktatás és nevelés akkor lehet igazán hatékony, ha az iskola, a család és a gyermek hármasa közösen dolgozik egy célért.

Szeretném megköszönni kollégáim egész éves, áldozatos munkáját, amellyel nemcsak tudást adnak át, hanem példát is mutatnak emberségből, türelemből és elkötelezettségből. Hálás vagyok a szülők bizalmáért és támogatásáért, valamint diákjainknak is gratulálok, akik mindennap újabb kihívásoknak feleltek meg, és nagyszerű eredményekkel zárhatják a tanévet.

Kívánok mindenkinek tartalmas, pihentető nyári szünetet! Szeptemberben újult erővel folytatjuk közös munkánkat!

                                                                                                          Gaál Gabriella

                                                                                                              igazgató

UTOLSÓ HÉT PROGRAMJAI

UTOLSÓ HÉT PROGRAMJAI

A tanév utolsó hetében iskolánkban Projekt hetet tartottunk. Ennek témája idén a „Mi leszek, ha nagy leszek?” volt.
A Projekt hét keretében zajlott hétfőn a pályaorientációs nap is, melyen tanulóink változatos előadásokon, foglalkozásokon vehettek részt. Számos foglalkozással, mesterséggel találkozhattak a gyerekek, és rengeteg érdekes tevékenységet tudtak kipróbálni: kézműveskedtek, tűzoltókkal, rendőrökkel találkoztak, valaki „régészkedett” vagy sárkányhajózott, mások munkavédelemmel, balesetmegelőzéssel foglalkoztak. Volt olyan osztály, aki a Gomba kuckóban járt, mások az ÉPFU TANODÁBAN, a Julius Globe-nál, a Minikalor Lakatosüzemben, kertészetben vagy éppen az Olimpiai Sportparkban. Több osztály a régi idők mesterségeivel ismerkedett, a negyedikesek pedig az erdei iskolában a kenyérkészítéssel foglalkoztak. A hetedik évfolyamosoknak a megyei szakszolgálat szakemberei tartottak pályaorientációs előadást és foglalkozást.
A tanulmányi kirándulás is rengeteg lehetőséget tartogatott diákjaink számára. Az uticélok között szerepeltek többek között a következők: Tata, Budapest, Sopron, Győri Állatkert, Pannonhalmi Apátság, Győr – szabadulószoba, városismereti vetélkedő, Achilles park, Ibi Tuba piknik vagy akár lézerharc és minigolf.
A Projekt hét még számos lehetőséget biztosított a tanulóknak a közösségépítésre, élményszerzésre, ismereteik bővítésére. Valakik keltetőben jártak, mások múzeumban, állatfarmon, Cyber Jump-ben vagy éppen a Bakonyban. Volt lehetőség agyagozásra, túrázásra, állatorvosi rendelő vagy pékség meglátogatására. Valamelyik osztály sportolók vagy éppen lakberendező életével, hivatásával ismerkedhetett, míg mások Gesztenye kutyus és gazdája, Borsodi Erzsébet érzékenyítő foglalkozásán vehettek részt.

TORNÁSZOK EREDMÉNYEI A TANÉVBEN

TORNÁSZOK EREDMÉNYEI A TANÉVBEN

A győrújbaráti iskola kis -és nagy tornászai az idei tanévben is szeptembertől edzettek a diákolimpia versenyeire. Ezen felül a legügyesebbek az újonnan alakult Szivárvány TSE színeiben az országos tornaszövetség versenyeire is készültek, mely egy tavaszi és egy őszi fordulóból áll. Ez után hirdetnek majd egy végleges országos sorrendet.

Első felkészülési versenyünk az Arany János Angol-Német Két-Tanítási Nyelvű Általános Iskola Delfin Kupája volt novemberben, melyen az I. korcsoportos lányok 6.helyen végeztek (Praszler Laura, Aranyi Karina, Farkas Diána, Kincses Kata, Koncz Frida, Jedovszky Heléna). Edző: Szalainé Kerekes Hajnalka

II. korcsoportban ezüstérmes lányainknak örülhettünk (Csillag Liliána, aki egyéni összetettben 2.lett, Csillag Szófia, Szalay Dorottya, Döbrössy Virág, Stoffels Emma, Jaskó Júlia).

Edző Czeglédi Edit, Janes Attila

Ezután november végén már a meghívásos Botev Kupára neveztük a II. korcsoportosainkat. Itt 13 csapatból végül a 8.-ak lettek a lányok. Sajnos a betegségek sem kerülték el a csapatot, de szépen helytálltak a kislányok.

III-IV. korcsoportban csapatot nem, csak egyéni versenyzőket tudtunk nevezni. Ocskai Rozália 8., Szél Kira pedig 14. lett.

Január közepén következett a megyei diákolimpia döntője, melyet ismét a győrújbaráti iskolában rendeztünk meg.

Itt a legkisebbek bronzérmesek lettek, a nagyobbak pedig két csapattal is kiálltak. Az „A” csapat 3. lett, így mindkét korosztályban tovább jutottak az országos elődöntőre. A „B” csapat most először versenyzett, és ötödikként végeztek (Hőbér Luca, Wenesz Hanga, Kertész Panka, Vasvàri Lilien).

Edzőjük: Algács Lia.

A III-IV. korcsoport egyéni bajnoka Erdős Elza lett, Ocskai Rozália és Szél Kira pedig bronzérmet szerzett.

A veszprémi elődöntőn a kisebbek 9., a nagyobbak pedig csapatban a 6. helyet szerezték meg a népes és erős mezőnyben. Így sajnos az országosra nem sikerült bekerülni.

Felsősöknél van egy országos verseny, ahol szabadon választott gyakorlatokkal lehet indulni. Bárki indulhat, aki már szaltózni vagy flikkezni is tud, illetve gerendán egy cigánykerék hátrabógni, és kézenállni is illik. Ezen Rozi és Kira először indultak, és szépen helytálltak.

Az egyesületis versenyekre Zsebibaba II. (2017-2018.év) utánpótlás versenyen az iskolából Aranyi Karina indult többi 7 csapattársával, akik a vidék bajnokságban a 10. helyen várják a folytatást. Zsebi III.(2015-2016) Csillag Liliána és csapata a 8.helyen zárt.

Serdülő II. csapatban Szél Kira kapott helyet (11.), Erdős Elza pedig a GYAC színeiben versenyzett. Ő egyéniben 31.lett.

Az egyesületis sorozat ősszel folytatódik.

Csapataink ezzel zárták a tanévet, de többen is nyári edzőtáborunkban csiszolják tovább a tudásukat.

Gratulálunk a versenyzőknek! Reméljük, jövőre már a kezdő kis tornászainkat is láthatjuk versenyezni.

 

Czeglédi Edit

 

DYNAMIC DANCE SE TÁNCCSOPORT EREDMÉNYEI

DYNAMIC DANCE SE TÁNCCSOPORT EREDMÉNYEI

Június 7-én szombaton zárta le idei 31. tanévét a győrújbaráti székhelyű Dynamic Dance SE tánccsoport, ahol a nap folyamán 3 gálaműsor keretében többszáz táncoslábú gyerek csillogtatta meg tudását a szülőkből és rokonokból álló népes közönség előtt.

Egyesületünk már 20 éve működik kihelyezett tagozattal a győrújbaráti iskolában is, ahol egy összetartó és egymást támogató kis közösségben fejlesztik tudásukat tanítványaink mai, modern táncstílusokban.

A 6 éves ovisoktól a kisiskolás korosztályon át egészen a 8.-as  korosztályig, több mint 40 baráti gyerek tagja a csapatnak, és szinte a kezdetektől sok-sok tehetséges versenyzőnk került ki az ide járó kis táncosaink közül.

Az idei szezonban 7 sikeres baráti versenyző képviselte egyesületünket országos megmérettetéseken, több nívós versenyen is.

A Dynamic Dance 7 fős gyerek hiphop csoportjában 4 baráti táncosunk – Borbély Nóra, Molnár Réka, Pék Dominik és Pogács Dóra – szerepelt nagyon eredményesen. Az ország legjobbjai között idén is sikerült megőrizniük országos bajnoki helyüket, sőt  a “Legjobb amatőr csapat” különdíjat is megszerezték.

Molnár Kata, Molnár Nóra és Pongrácz Laura régóta egy versenytriót alkotnak, rengeteg országos és Világkupa dobogós helyezés birtokosai, idén ismét szépen csillogó aranyérmekkel gazdagodtak. Laura a hiphop mellett disco stílusban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, szólójával szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Ezen kívül a lányok kistanárokként a gyerek csoportunk eredményességében is jelentős szerepet vállaltak.

A nyári időszakban főként a pihenésen és a tánctáborozáson lesz a hangsúly, majd szeptemberben gőzerővel újra beindulnak az edzéseink az iskolában, ahová minden régi és új táncoslábú gyerkőcöt szeretettel várok!

 

Hollósiné Halbritter Adrien

Dynamic Dance SE elnök