Előadások erdészet és vadgazdálkodás témában
A Magyar Országos Vadászkamara ifjúsági programja keretében, Hegedüs Balázs szakmai munkatárs tartott ismeretterjesztő előadást a 6.a és a 7. évfolyam számára az erdő, erdészet és vadgazdálkodás témakörében. A program célja az volt, hogy a diákok közelebbről megismerkedjenek a hazai erdei élővilággal, valamint a felelős természet- és vadgazdálkodás alapelveivel.
Az előadás során szó esett az erdők szerepéről, a vadon élő állatok életéről, valamint arról is, hogyan járul hozzá a vadgazdálkodás az élőhelyek megőrzéséhez és az ökológiai egyensúly fenntartásához. Az előadó interaktív formában, szemléletes példákkal (hazai nagyvadak: őz, dámvad, vaddisznó, muflon trófeái), segítette a tanulók megértését, akik aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Az előadás végén a tanulók megkapták a Vadászkamara által kiadott „Ifjú vadász” ismeretterjesztő és foglakoztató füzetet.
A rendezvény hasznos és élménydús tapasztalatot nyújtott a diákoknak, és hozzájárult ahhoz, hogy tudatosabban, nagyobb felelősséggel viszonyuljanak a természethez és az erdők világához.