BRINGÁZZ A SULIBA!

BRINGÁZZ A SULIBA!

2026. április 22-én, szerdán a Fenntarthatósági Témahét keretein belül és a Föld napja alkalmából immár második alkalommal került megrendezésre iskolánkban, településünkön a Bringázz a suliba! program. Kundiné Paár Hajnalka tanítónő és Takács Henrietta SZM elnök, önkormányzati képviselő vállalta a program szervezésének és lebonyolításának összefogását.

A közös bringázással a cél továbbra is alternatívát mutatni a fenntartható közlekedésre, az aktív testmozgásra, az önálló és felelős közlekedésre. A gyerekek szervezett módon, csoportosan, előre meghatározott útvonalon és időpontban biciklivel érkeztek az iskolába szülői és pedagógusi kísérettel. Felvezetőként csatlakozott hozzánk iskolánk volt tanítványa, a kerékpáros versenyző Szijártó Zétény. Több mint 100 diák és közel 50 pedagógus és szülő kerekezett együtt ezen a reggelen.

A program szervezésében, lebonyolításában segítségünkre volt Németh Károly alpolgármester, aki kocsival kísérte a bicikliseket, biztosítva a résztvevők biztonságát.

Az udvaron gyümölcsöt, frissítő italt kínáltak szülők és pedagógusok. A kerekezők láthatósági táblát és az eseményt ábrázoló matricát kaptak ajándékba.

Kerékpározás, fenntartható közlekedés témában rengeteg rajzot készítettek tanulóink, melyekből – a héten a szülők által is megtekinthető – kiállítást rendeztünk az iskola aulájában.

Programunkhoz idén is csatlakozott a Győr–Moson–Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Képviselőik beérkezéskor várták a bringásokat, ellenőrizték a kerékpárokat, azok megfelelő felszereltségét. Prizmákat, kerékpárra helyezhető világítást, láthatósági karszalagokat, kulacsokat, csengőket osztottak a résztvevőknek, tudatosították a biztonságos közlekedés alapjait, a délelőtt folyamán pedig előadásokat tartottak az érdeklődő osztályokban a gyalogos- és kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban.

Köszönjük mindenkinek a lelkes részvételt, a segítő, támogató együttműködést és a jó hangulatot!

Comments are closed.